Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az élet lehelete: a légzés

2008.01.04

Kép Az élet – lélek –lélegzet összekapcsolódó fogalmak. Élet nem létezhet lélegzés nélkül.

 

A légzőrendszer feladata a gázcsere. A tápanyagok elégetéséhez oxigénnel látja el a sejteket, majd eltávolítja a szén-dioxidot. A szájon vagy az orron keresztül belélegzett levegő az orrüregen és a garaton áthaladva felmelegszik és telítődik párával, majd a légcső felé haladva a tüdőbe jut. A tüdő fontos részei a léghólyagocskák, amelyeket ha kiterítenénk, beborítanának egy fél teniszpályát.

 

BármilyKépen hihetetlen, tudatos légzéssel fokozottabban kihasználhatjuk testi és szellemi erőforrásainkat. Példázza ezt az is, ha túlzott stressz éri a szervezetet, akkor erőteljesebben vesszük, sőt kapkodjuk a levegőt, vagy ha valami izgalmas dolog előtt állunk, azt szokták tanácsolni, vegyünk egy nagy levegőt.Kép

 

A helyes légzés táplál, gyógyít és fejleszt. Tapasztalhatjuk ezt a három fő tulajdonságát, amikor friss levegőn kirándulunk. Olyankor a légzés során felszabadulnak a salakanyagok és eltávoznak a szervezetből, az idegrendszer felszabadul a nyomástól, a vérkeringés felgyorsul, az agyműködés felélénkül. A helyes légzés újjáéleszti a szervezetet, és nem elhanyagolható, hogy helyes légzéssel fejleszthető a szellemiség. Sok kultúrában a tudatfejlesztés nélkülözhetetlen eszköze a légzésgyakorlás.

 

A kifogástalan légzésnek három alapfeltétele van: szabad légutak, helyes légzéstechnika, tiszta levegő. A helyes légzéstechnikát könnyen elősegíthetjük egy kis gyakorlással. Az egészet az ellazulás alapozza meg, ha nem tudunk ellazulni, akkor nem tudunk elengedni sem, és nem tudunk megszabadulni a kifújandó káros anyagoktól sem. A gyakorlat lényege, hogy szellőztetés után kényelmesen helyezkedjünk el, lazítsuk el magunkat, gondolatban a lábujjaktól elindulva oldjuk fel a görcsöket, engedjük el az izmokat, közben eresszük el a negatív gondolatokat, rossz emóciókat is. Kép Érezni fogjuk, hogy a pulzusunk és a légzésünk lelassul, használjuk ki ezt az állapotot, és gondoljunk valami kedves és szép dologra. Ha már begyakoroltuk az ellazulás menetét, jöhet a légzésgyakorlat. Először háromütemű légzést végezzünk, vagyis belégzés néhány másodpercen keresztül, torlasztás, bent tartjuk a levegőt, és kilégzés. Később rátérhetünk a négy ütemre is: belégzés, torlasztás, kilégzés, légzésszünet.

 

A mindennapok során figyeljünk oda, hogy állandóan friss oxigénhez jussunk. Gyakran szellőztessünk, lefekvés előtt mindenképp. Szabadítsuk fel a tüdő mozgásterét, tehát a letapadt lapockákat, végezzünk karkörzéseket. Ügyeljünk arra, hogy munka közben is egyenes legyen a gerinc, mert csak így valósul meg a helyes légzés. Jó időben aludjunk nyitott ablaknál, és soha ne fűtsük túl a helyiségeket. Légzésjavítás szempontjából jó hatású az éneklés is. Éljünk tudatosan a légzés adta lehetőségekkel, például felhevült testünket hamarabb lehűthetjük, ha orron át mély belégzéseket végzünk és szájon át gyors kilégzéseket. A lépcsőjárást szintén megkönnyíthetjük helyes légzéssel, mégpedig úgy, hogy a lépcső alján néhány erőteljes kilégzést végzünk.

 

Kép Étel nélkül az ember akár két hónapig is kibírja, de légzés nélkül csak percekig. A légzés azért is fontos, mert segítségével megy végbe a szervezetben a cukrok és zsírok elégetése, ami szükséges a hő- és energiafejlesztéshez. A test, a lélek és a szellem egyensúlyának megteremtéséhez hozzátartozik a helyes légzés. Tudatos légzéssel saját erőinket mozgósíthatjuk és kamatoztathatjuk mind fizikai, mind szellemi és lelki síkon.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.