Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„Halál ellen kép az orvosság?”

2008.02.29

Interjú Fejér Ernő képzőművésszel

 
 

 Fejér Ernő, a fekete-fehér szociofotók és városképek készítéséről híres képzőművész a Miskolci Galériában egy különleges kiállítással búcsúzik az aktív fotografálástól. A grafikus és fotóművész a fotográfiai közelmúltat és a képzőművészeti jelent kapcsolja össze montázsaival, ahogy Ő mondja: „mert e két műfaj – inkább szögről, mint végről- könnyebben megfér egymás mellett”.

 

Kép A művész úr szerény ember, nem szereti a kerek évfo rdulók ünneplését, emiatt is késett három évet a búcsú kiállítás (eredetileg a 60. születésnapján lett volna), sem a hangzatos kiállítás megnyitókat, azt vallja, hogy a szavak helyett beszéljenek a képek. Képei, amelyek nehéz témákat dolgoznak fel. Címszavakban csupa nagy kezdőbetűs fogalmakkal összegezném: Élet, Halál, Sors, Idő, Jelen, Múlt, Kép. Már a művek címei is sejtetik, hogy nem mindennapi munkákról van szó: Halál ellen kép az orvosság?, Az élet paradoxona, Az élet börtön, a kép szabadság, Befejezetlen mondatok, elküldetlen levelek, nyitva maradt ajtók emlékére…

 
 

 - Nyilván a nehezen emészthető témák megjelenítésével az a szándéka, hogy gondolatokat, emóciókat váltson ki a nézőből.

 
 
 
 

 - Rengeteg olyan képet tudok mutatni, amelyik az esztétizálásra helyezi a hangsúlyt, de engem nem ez vonz. Azért nem, mert ha megnéz egy rozsdás felületet, vagy egy régi, gondozatlan falat, azon számtalan képet be tudok keretezni, amelyik jobb, mint amit a művész készít. A spontaneitás és az idő lényegesen jobban megoldja ezt a kérdést. De van ellenpélda is, például Gyémánt Lászlónak a ’60-as évekbeli képei, ahol a nagyon színvonalasan esztétizálás mellett spontaneitást tud kelteni. Én szeretek képeim mögé gondolatot vinni, különben miért csinálnám? Valamit közölni akarok.Kép

 
 

 - Mindig van egy tudatos vagy tudatalatti üzenő jellege a képeinek?

 
 

 - Igen. Nagyon erősen megpróbálom tömöríteni az üzenetet. Sőt az a hiba - hogy egy kicsit önkritikus legyek-, hogy túl sok minden van összekomprimálva. Ezek tárgy kollázsok, tele vannak szimbólumokkal, jelentésekkel, amit a néző nem mindig tud feldolgozni. A modern, kortárs művészetet nehezen értik. Talán azért, mert a kulturális építkezést nem a tetőnél kell kezdeni, ahogyan erre annak idején Kodály is rámutatott.

 
 

 - Képein számtalan esetben jelennek meg anatómiai részletek. Van ennek valamilyen háttere?

 
 

 - Van biztos. Ha most pszichiáter lennék, jól ki tudnám fejteni.

Kép

 
 

- Szóval nem készült orvosnak?

 
 

 - Nem. Csak azért említem a pszichiátert, mert egy-két megnyitóra pszichiátert kértem fel, egyrészt humorosan, mert „hülye”, aki művészettel foglakozik, másrészt, mert sokkal mélyebbre tudnak hatolni az alkotás lélektanban, mint a művészettörténészek. A képzőművészetet én egy spirituális lelki kérdésnek fogom fel.

 
 

 - Több képe sugall szkepticizmust. Ön egy szkeptikus ember?

 
 

 - Annyi idős koromban, mint maga, annyira nem voltam szkeptikus. Valószínűleg az idő és az, hogy hol él az ember, befolyásolja.

 
 

 - Az idő erőteljesen kifejezésre kerül a munkáiban. Milyen viszonyban van az idővel?

 
 

 - Amíg az ember huszonéves, egészen más problémái vannak az életben: párkapcsolat, szerelem, egészen más foglalkoztatja, ahogyan korosodik, egészen furcsa viszonyba kerül az idővel, amit nem fog érteni, én sem értettem. Az ember belül fiatal marad, más lesz az időről, a múltról való gondolkodása. Gyorsuló időről beszélünk manapság. Épp ezért már nem is hordok órát, inkább gyalogolok, mert az időt lassítani szeretném, nem gyorsítani. Miért? Mert egy lassított időben az ember teljesen másképp éli meg az életet.

 
 

 - Akkor a halál ellen a kép az orvosság?

 
 

 - Én legalábbis ebben próbálok hinni. Mondhatnám, ezzel verem át saját magam. Számomra ez egy feltételezett jövőkép, de lehet, hogy nem fog megvalósulni.

 
 

 Kép - Titkon minden művész a bölcsek kövét keresi. Sikerült megtalálnia?

 
 

 - Nem-nem. Ahhoz alkimistának kellene lennem, én meg csak képzőművész vagyok. Ez olyan, mintha azt kérdezte volna, melyik kép lenne az az egy, amelyik engem jellemez. Ez a bölcsek kövének metaforája. Azt tudom erre mondani, hogy ezek a képek mind az én személyiségemnek egy-egy darabkái, ez mind egy olyan tükörcserép, amely egy nagy tükör leesésekor került a földre, mindegyikben tükröződik valami. Ezek a darabkák adják a tükör egészét.

 
 

  - Miért döntött úgy, hogy befejezi a fotózást?

 
 

 A fotográfiának korlátai vannak, azok a korlátai, amik az előnyei, az, hogy van egy objektívje, én azt szoktam mondani, hogy szubjektívje van, mert nem az a lényeg, hogy előtte mi van, hanem mögötte. A kamera előtt lévő realitásokból tud gazdálkodni, semmi másból. Ezt meghaladni nem tudja, mert akkor már nem kell hozzá fényképezőgép. Én úgy érzem, hogy elmentem egy olyan határig, ameddig engem ez érdekel, ezek a képek egyébként is ott billegnek a fotográfia és a képzőművészet szélén, és ez a szélén való billegés nem tesz jót az alkotónak sem a képzőművészet szempontjából, sem a fotózás szempontjából, mert mindkettő lökdösné át a másik partvonalra. Ezért döntöttem úgy, hogy ezt lezárom. De marad a képzőművészet, ami határtalan lehetőségeket ad.

Kép

 
 

 Ezekkel a szavakkal köszönt el a Balogh Rudolf-díjas művész, aki magát metaforikusan tettesnek és áldozatnak is aposztrofálta, mert néhány alkotásán saját magából is megmutat egy darabot, vagyis látható a keze, vagy a feje, de sohasem egészében, akár a tettesé.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.