Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tapadó ellenségeink: a kullancsok

2008.01.04

Kép A kullancsok pókszabású vérszívó állatok, és többféle súlyos betegséget terjesztenek: leginkább elterjedt a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás, és a baktérium okozta Lyme-borreliosis (Lyme-kór).

A betegségektől és a kullancsoktól való félelmeink miatt azonban nem kell bezárkóznunk a négy fal közé, hanem ajánlatos informálódnunk  a védekezés és megelőzés lehetőségeiről. A kullancsokkal kapcsolatban számtalan tévhit terjedt el a köztudatban, ezeket le kell rombolni.Kép

A kullancsok bőséges aljnövényzettel borított helyeket kedvelik, főként a tölgyerdőket. Legnagyobb ellenségük a tűző nap és a hideg tél, tehát enyhe tél után tömegesen fordulnak elő. Egy kullancs több ezer petét rak, élettartamuk 2-6 év, de „csak” háromszor szívnak vért ez idő alatt. Aktivitási időszakuk kora tavasztól késő őszig tart.

Az első tévhit, hogy a kullancsok a fáról esnek az emberre. Ez nem igaz, vagy igen ritka, mivel a kullancs a földhöz közeli nedves élőhelyet kedveli, onnan mászik fölfelé a fűszálakon és jut el a bokrokra, maximum másfél-két méter magasságig merészkedik. A levelek szélén kapaszkodik meg és várja áldozatát, amely lehet kisállat, valamilyen nagyobb vad, és persze az ember. Az emberre kerülve órákig keresgéli a megfelelő helyet, ahol szúrni fog, de előtte érzésteleníti a bőrt, majd addig fúrja szívókáját a bőrbe, amíg el nem talál egy hajszáleret, és egy cementszerű váladékkal beragasztja magát, sőt gyulladásgátló anyagot is használ, hogy megakadályozza a gazdaszervezet védekező reakcióját, továbbá ne keltsen fájdalmat és  viszketést. Tehát ezért nem vesszük észre, mikor kerül testünkbe a rafinált kullancs. Nem tehetünk mást, mint megpróbálunk védekezni ellenük, valamint szabadban töltött idő után alaposan átvizsgáljuk magunkat. A kullancsok a rejtett helyeken, hajlatokban, hajas fejbőrön szeretnek befúródni.

Kép

A második tévhit a kullancs eltávolításával kapcsolatban merül fel. Miután megszívta magát a kullancs akár többszörösére duzzadhat, ha kellő mennyiségű vért szívott, magától kiesik. Viszont, ha észrevesszük, hogy kullancsot szedtünk össze, érdemes mielőbb eltávolítani. Régi rossz szokás, hogy bekenik a bőrt zsírral, krémmel, irritálják különféle szerekkel, ez a legrosszabb, amit tehetünk. A kullancsok potrohában ugyanis kórokozók lehetnek, olyanok, mint a Lyme-kór vagy agyvelőgyulladás előidézői, és azzal, hogy nyomkodjuk, vagy elzárjuk a levegőt a kullancstól, azt érjük el, hogy az említett baktériumokat és vírusokat beleöklendezik a véráramba. A megoldás az, hogy kiszedjük a kullancsot. Külön erre a célra kapható a gyógyszertárakban csipesz is.

A harmadik tévhit, ami szinte kisöpörhetetlen az emberek tudatából, hogy a beleszakadt fej okozza a legnagyobb bajt. Szó sincs róla. A kórokozók a kullancs potrohában vannak, ha beleszakadt a feje, magától ki fog lökődni, nem kell pánikba esni. Ha eltávolítottuk a kullancsot ajánlatos fertőtleníteni a helyét, és néhány napig figyelemmel kísérni, nem alakul-e ki valamilyen bőrelváltozás. A kiszedett kullancsokat is meg lehet vizsgáltatni, hogy hordoztak-e betegséget előidéző mikroorganizmust.

A Lyme-borreliosis egy baktérium okozta betegség, jellemző tünetei: a csípés helyén jellegzetes bőrpír, szabálytalan szívverés, szívizomgyulladás, idegrendszeri tünetek, arcidegbénulás, ízületi gyulladás, legfőbb velejárója a nagyfokú fáradtság. Az egész szervezetre kiható súlyos betegséget produkálhat, a tünetek hullámzóak és összetettek lehetnek, emiatt sokszor nem is ismerik fel, de idejében adott nagy dózisú antibiotikumokkal kezelhető.

A kullancs által terjesztett agyvelőgyulladást vírus okozza. A betegség két fázisban zajlik, először influenzaszerű tüneteket mutat, majd egy hét tünetmentes időszak után heveny szakasz jelentkezik: magas láz, fejfájás, kötött tarkó, szédülés, hányás, kettős látás, eszméletvesztés, bénulás. Mielőbbi beavatkozással ma már jól kordában tartható.

Azt a hiedelmet is el kell oszlatni, hogy csak egyszer betegedhet meg az ember kullancstól. Aki agyvelőgyulladáson esett át, az egy életre szóló védettséget szerzett, de Lyme-kórt még kaphat, amellett  Lyme-borreliosisban többször is megbetegedhet valaki.

Újabb tévhit, hogy mindegyik kullancs fertőz. Nem hordoz minden kullancs bacilust. Kép

 A kullancscsípés megelőzésének legegyszerűbb módja, ha úgy öltözködünk, hogy ne tudja a vérszívó megközelíteni a bőrt, tehát húzzuk be a nadrág szárát a zokniba, viseljünk világos színű ruhadarabokat, mert a kullancs fénykerülő. A másik óvintézkedés, hogy befújjuk magunkat és a ruhánkat kullancsriasztó szerrel, de ügyelnünk kell arra, hogy pár óra múlva megismételjük a műveletet. Szokták javasolni B-vitaminok szedését, mielőtt az erdőbe megyünk, mert a szaga elriasztja a kullancsokat. Ez az állítás nem bizonyított, de lehet alkalmazni. Még egy megelőzési módszer létezik, mégpedig a védőoltás. Fontos tudni, hogy a Lyme-kór ellen még nincs védőoltás, viszont az agyvelőgyulladás ellen kétféle oltóanyag is létezik. Az egyik a csípés után adható, a kész ellenanyagot juttatja a szervezetbe, a másik pedig a csípés előtti, amikor az ellenanyagot a beoltott személy szervezete hozza létre. De ezek a vakcinák a betegség kialakulásától védenek, és nem a kullancsoktól!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.